5+1 tipp, hogy be tudd tartani a programmenetet
Milyen okok miatt csúszhat meg a programsor? Hogyan lehet kivédeni a malőröket? Mit tehetsz annak érdekében, hogy minden menjen, mint a karikacsapás? A cikkben megosztott útmutatások segíteni fognak.

Kevesebb frusztrálóbb és fogcsikorgatóbb eset van annál, mint amikor megcsúszik a program. Csak egyetlen „ász” essen ki, az egész szépen megkomponált műsorod kártyavárként omlik össze, hiszen az időrendi sorrend adott. De nyugalom, nem eszik olyan forrón a kását!

Lássuk, mire ajánlatos figyelned!
Protokoll és állófogadás – legyen köztük üresjárat! Falunapok, kulturális fesztiválok első felvonása általában az ünnepélyes megnyitó, melynek kulcsembere a meghívott illusztris személy. Általában polgármester, miniszter, területi képviselő. Bármikor előfordulhat, hogy az illető késik. Remélhetőleg nem többet, mint az általában megszokott – fél, egy órát. Kalkuláljuk bele a kezdésbe. Ha pedig valami csoda folytán előbb érkezik, kössük le, beszélgessünk vele.

A megnyitót a protokoll szerint állófogadás követi. Miért fontos ez? Azért, mert ha rögtön a köszöntő után szervezzük be az előadóművészt, az első két sor, ahol a prominens személyeink ülnek, üres marad! Persze, ettől még nem csúszik a program, de a rendezvényszervező és a fellépő számára is roppant kellemetlen tud lenni.

Mivel nem hét fogásos traktáról van szó, a fogadás nem tart sokáig. Hagyj legalább félórányi üresjáratot a megnyitó vége, és az első fellépő műsorkezdése előtt!

Iskolások, óvodások műsora Mi, kulturális szervezők tudjuk, milyen fontos az óraműpontosság. Az pedagógusok is tudják, de lehet, eszükbe sem jut, milyen hangsúlyos a szerepe annak, hogy percre pontosan betartsák a műsoridőt. Mindenképpen egyeztessük le velük, mennyi ideig tart a kicsik bemutatója, és kérjük meg őket, hogy ne lépjék túl a megbeszélt időintervallumot.

„Lelkes amatőr” – szabj határt! Hát igen… Azok a fellépők, általában énekesek, akik még nem szereztek elég tapasztalatot, könnyen beránthatnak bennünket a csúszás ördögi körébe. Vége a shownak – vastaps, „visszavissza”. Vendégünk boldog, ráadást ad. Új vastaps, új „visszavissza”, és ez bizony folytatódhat, ki tudja meddig, hacsak nem hatunk keményen oda a szerződésben. Biztos, ami biztos, színre lépés előtt emlékeztessük erre, és kérjük meg az előadásidő betartására.

Élőzene, hangosítás – hangold az időt is! Bármennyire profi a hangtechnika és hangtechnikus, csodák nincsenek! Ha a buli nem playbackről megy, bizony több hangszer és énekes minőségi összehangolása nem két perc. Nem is öt. Számoljunk ezzel a ténnyel is.

Késik a fellépő – van ilyen is Függetlenül attól, hogy váratlan esemény vagy mulasztás történik, a késés késés. A szerződésből ne maradjon ki az erre vonatkozó passzus, következmény – számszerűsítve.

Áramszünet – a műsorcsúszások gyöngye A fesztivál, falunap, vagy bármilyen olyan esemény előtt, ahol nincs bejáratva a hálózat, ellenőrizzük le, mit bír el. Ha engem kérdeztek, hívtok egy szakembert, abba hiba nem lehet. Ne felejtsétek ki a résztvevők közül teszem azt a vattacukorárust sem, nem beszélve a hőbombáról.

Hasznos tipp Szerencsés, ha úgymond aranytartalék gyanánt a műsorvezetődnek van köze a stand-uphoz. Így ha tökölés esete forog fenn, vagy elfújta a beszédet a szél, a közönség nem lesz elhagyhatva, sőt!

Hasonló tartalmakért iratkozz fel hírlevelünkre!
Hogyan viseld a kokárdát, hogy ne súgjanak össze rosszallóan a hátad mögött március idusán?
Voltam már tanúja kínos, parázs perpatvarnak március 15-i rendezvényen, amikor…
Szabadtéri rendezvényre illik az illemhely!
Előfordult már, hogy ezerszer végigcsekkoltad a feladatlistádat, mégis kimaradt az egyik…
Kisokos jótékonysági rendezvények szervezéséhez
Egyre gyakrabban számítanak ránk karitatív rendezvények, műsorok, programsorok…