Hogyan viseld a kokárdát, hogy ne súgjanak össze rosszallóan a hátad mögött március idusán?
Voltam már tanúja kínos, parázs perpatvarnak március 15-i rendezvényen, amikor kis híján egymásnak estek a felek azon vitázva, mi a helyes kokárda-színsor. Ha esetleg megfakultak a nemzeti trikolórral, szalagrózsával kapcsolatos emlékeid, olvasd el cikkünket.
Fent említett civódásra visszagondolva eszembe jutott Swift Gulliver utazásai című remekműve, ahol két állam, Liliput és Blefuscu véres csatákat vívott, mert összekülönböztek azon, melyik felén kell feltörni a tojást, mielőtt megesszük. Természetesen a kokárda helyes használata ennél komolyabb dolog, hiszen a trikolór, nemzeti jelképeink egyike összetartozásunkat hivatott kifejezni. (Megjegyzem Swift műve sem vicc, igencsak mély mondanivalóval bír…)
Színezés előtt tekintsünk vissza korábbi időkre.
Kis kokárdatörténelem
A nemzeti színű szalagrózsába, azaz kokárdába hajtogatott kör alakú, rózsadíszt formázó kitűző, bokréta a 18. század közepétől tűnik fel – francia és angol festményeken – kezdetben pusztán főúri ruhadíszként funkcionálva. Később pántlikával spékelték, így alakult ki a mai pántlikás kokárda. Eszmei jelentőséget a francia forradalom idején kapott.
A legelső mai magyar trikolór-színösszeállítás egy Mátyás korabeli pecsétnyomó zsinórján és festményen (üstdobzászló, üsttakaró, tolldísz) tűnt fel, és lassanként a magyar koronázási díszeken is általános lett.
A piros-fehér-zöld a 18. század első felében terjedt el igazán, előtte többféle színt „viselt az ország”, sőt, volt kék is a magyar zászló.
Hazánk nemzeti színei természetesen nem random lettek kiválasztva. A piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt jelképezi.
Nemzeti lobogónk színei hajszálpontosan meghatározottak. Az MSZ 1361:2009 szabvány szerint:
Piros 18-1660 „paradicsompiros”; Munsell szerint kb. 4,6R 4,4/15
Fehér Berger-féle fehérségi mérőszám: WBE=100
Zöld 18-6320 „pázsitzöld”; Munsell kb. 1,25G 4,2/5
A kokárda magyarországi elterjedése Petőfi Sándorhoz szorosan köthető, aki naplójában így örökítette meg az első magyar kokárdák megszületését: „Míg én az egyik asztalnál a Nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.”
A nemzeti, állami szimbólumok felmérhetetlen eszmei jelentéstartalommal bírnak. A magyar nemzeti színek használatára az 1832-36. évi országgyűléstől kezdődően fektettek nagy hangsúlyt. 1830-tól egyre gyakrabban jelent meg a különböző politikai és civil szerveződések eszköztárában. A márciusi forradalmat követő tüntetéseken nem véletlenül volt az egyik fő követelés a császári jelképek és színek magyarra való váltása.
Az 1848- évi XXI. áprilisi törvénycikk szerint:
„1. §. A nemzeti szín és ország czímere ősi jogaiba visszaállíttatik. 2. §. Ennél fogva a háromszínű rózsa polgári jelképen újra fölvétetvén egyszersmind megállapíttatik: hogy minden középületeknél s köz-intézeteknél minden nyilvános ünnepek alkalmával, és minden magyar hajókon a nemzeti lobogó és ország czímere használtassék.”
Ezzel a Batthyány-kormány rögtön és örömmel élt is, ahol csak tudta, alkalmazta. A kokárdaviselés viszont csak Petőfi hatására vált általánossá.
A szalagrózsát nem francia módra, a kalapra tűzve, hanem a kabát hajtókáján vagy a mellkas szív felöli oldalán viselték, viseljük.
A szabadságharc bukása után a Habsburgok megvétózták a magyar nemzeti színek, szimbólumok használatát, és egészen a kiegyezésig üldözték, büntették birtoklását. A Kádár-éra sem kedvelte – szovjetellenes tüntetésként értelmezte, lássuk be, alappal – csak a hivatalos ünnepeken viselt kokárda felett hunytak szemet.
A kokárdaszabályok – színsorkombináció(k) A kokárda a vízszintesen sávozott magyar nemzeti zászlót jelképező, piros-fehér-zöld színű, körbe hajtogatott, középen összehúzott és összevarrt szalagot jelenti.
Petőfi szalagrózsájának nem volt pántlikája, kívülről befelé haladva piros fehér, zöld színsorrendű. Történelmi ereklye, a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik.
Hagyományaink szerint a magyar pántlika és kokárda is ezt a színsorrendet mutatja, a pántlika mindkét szárán balról jobbra haladva a piros, fehér, zöld sorrend dukál.
Kevésbé elterjedt forma a szalagkokárdahal, mely középen hajlított szalaghurok, melynél a pántlikák színsorrendje a hajlítás okán ellenkezőbe fordul.
Katona Tamás történész szerint:
„… Ugye a kokárda úgy készül, hogy egy nemzeti színű szalagot meghajlítunk. Hogyha azt akarjuk, hogy kétoldalt piros-fehér-zöld jöjjön ki belőle, bizony itt a zöld kerül kívülre és a piros belülre. A kokárda mindig belülről kifelé olvasandó. De már 1848-ban a kokárdák többsége fordított volt. Kívül volt a piros, mert úgy csinosabb. Az olasz kokárda amit mi hordunk, mert ugye az osztrák fekete-sárga kokárdát is úgy hordták, hogy a katonának a csákóján egy sárgaréz lap volt és a közepén egy fekete gomb. Fekete-sárga. Tehát így kellene kinéznie a kokárdának.”
A források szerint Katona a szalaghalról beszél.
Hermann Róbert történész a korszakból fennmaradt történeti emlékek alapján azt állítja, a kokárdák kívül pirosak voltak, azaz Szendrey Júlia nem tévedett.
A zászlótan tudorai szerint a heraldikai szabályokat kell követnünk:
ha van pántlikája a kokárdának, akkor kívül piros, belül zöld a szalagrózsa,
ha nincs pántlikája, akkor a sorrend megfordul.
Pofonegyszerű. Bevallom, én előbbi mellett teszem le a voksot.
A lényeg: hamarosan felvirrad egyik legértékesebb történelmi eseményünknek adózó nemzeti évfordulónk, március 15-e.
Itt a lehetőség az újabb kulturális, közösségépítő programokra. Szervezz zászlókészítő, kokárda-alkotó kézműves foglalkozásokat, ’48-as ki mit tud-ot, vigyétek színpadra a szabadságharc legfontosabb momentumait. De nem is kell ezt mondanom, hiszen magyarként és kulturális programszervezőként is tökéletesen tisztában vagy azzal, mekkora jelentősége van kulturális hagyományaink között március 15-ének.
Mindenesetre pikáns adalék, hogy a magyar és az olasz kokárda ugyanúgy néz ki… Kollégáinkkal értekeztünk, megegyeztünk, mi soha nem fogunk ölre menni, mint Swift hősei, sem amiatt ki hogyan használja a színsort a kokárdán, sem más miatt. Marják egymást azok, akiknek nincs jobb dolguk.
Ha pedig nincs még fellépőd vagy kulturális szolgáltatód az ünnepi rendezvényre és szeretnél egy „A valódi és a legendás…” élményt, akkor keress meg! Jó szívvel ajánljuk tematikus szolgáltatásainkat!
A legelső mai magyar trikolór-színösszeállítás egy Mátyás korabeli pecsétnyomó zsinórján és festményen (üstdobzászló, üsttakaró, tolldísz) tűnt fel, és lassanként a magyar koronázási díszeken is általános lett.
A piros-fehér-zöld a 18. század első felében terjedt el igazán, előtte többféle színt „viselt az ország”, sőt, volt kék is a magyar zászló.
Hazánk nemzeti színei természetesen nem random lettek kiválasztva. A piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt jelképezi.
Nemzeti lobogónk színei hajszálpontosan meghatározottak. Az MSZ 1361:2009 szabvány szerint:
Piros 18-1660 „paradicsompiros”; Munsell szerint kb. 4,6R 4,4/15
Fehér Berger-féle fehérségi mérőszám: WBE=100
Zöld 18-6320 „pázsitzöld”; Munsell kb. 1,25G 4,2/5
A kokárda magyarországi elterjedése Petőfi Sándorhoz szorosan köthető, aki naplójában így örökítette meg az első magyar kokárdák megszületését: „Míg én az egyik asztalnál a Nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.”
A nemzeti, állami szimbólumok felmérhetetlen eszmei jelentéstartalommal bírnak. A magyar nemzeti színek használatára az 1832-36. évi országgyűléstől kezdődően fektettek nagy hangsúlyt. 1830-tól egyre gyakrabban jelent meg a különböző politikai és civil szerveződések eszköztárában. A márciusi forradalmat követő tüntetéseken nem véletlenül volt az egyik fő követelés a császári jelképek és színek magyarra való váltása.
Az 1848- évi XXI. áprilisi törvénycikk szerint:
„1. §. A nemzeti szín és ország czímere ősi jogaiba visszaállíttatik. 2. §. Ennél fogva a háromszínű rózsa polgári jelképen újra fölvétetvén egyszersmind megállapíttatik: hogy minden középületeknél s köz-intézeteknél minden nyilvános ünnepek alkalmával, és minden magyar hajókon a nemzeti lobogó és ország czímere használtassék.”
Ezzel a Batthyány-kormány rögtön és örömmel élt is, ahol csak tudta, alkalmazta. A kokárdaviselés viszont csak Petőfi hatására vált általánossá.
A szalagrózsát nem francia módra, a kalapra tűzve, hanem a kabát hajtókáján vagy a mellkas szív felöli oldalán viselték, viseljük.
A szabadságharc bukása után a Habsburgok megvétózták a magyar nemzeti színek, szimbólumok használatát, és egészen a kiegyezésig üldözték, büntették birtoklását. A Kádár-éra sem kedvelte – szovjetellenes tüntetésként értelmezte, lássuk be, alappal – csak a hivatalos ünnepeken viselt kokárda felett hunytak szemet.
A kokárdaszabályok – színsorkombináció(k) A kokárda a vízszintesen sávozott magyar nemzeti zászlót jelképező, piros-fehér-zöld színű, körbe hajtogatott, középen összehúzott és összevarrt szalagot jelenti.
Petőfi szalagrózsájának nem volt pántlikája, kívülről befelé haladva piros fehér, zöld színsorrendű. Történelmi ereklye, a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik.
Hagyományaink szerint a magyar pántlika és kokárda is ezt a színsorrendet mutatja, a pántlika mindkét szárán balról jobbra haladva a piros, fehér, zöld sorrend dukál.
Kevésbé elterjedt forma a szalagkokárdahal, mely középen hajlított szalaghurok, melynél a pántlikák színsorrendje a hajlítás okán ellenkezőbe fordul.
Katona Tamás történész szerint:
„… Ugye a kokárda úgy készül, hogy egy nemzeti színű szalagot meghajlítunk. Hogyha azt akarjuk, hogy kétoldalt piros-fehér-zöld jöjjön ki belőle, bizony itt a zöld kerül kívülre és a piros belülre. A kokárda mindig belülről kifelé olvasandó. De már 1848-ban a kokárdák többsége fordított volt. Kívül volt a piros, mert úgy csinosabb. Az olasz kokárda amit mi hordunk, mert ugye az osztrák fekete-sárga kokárdát is úgy hordták, hogy a katonának a csákóján egy sárgaréz lap volt és a közepén egy fekete gomb. Fekete-sárga. Tehát így kellene kinéznie a kokárdának.”
A források szerint Katona a szalaghalról beszél.
Hermann Róbert történész a korszakból fennmaradt történeti emlékek alapján azt állítja, a kokárdák kívül pirosak voltak, azaz Szendrey Júlia nem tévedett.
A zászlótan tudorai szerint a heraldikai szabályokat kell követnünk:
ha van pántlikája a kokárdának, akkor kívül piros, belül zöld a szalagrózsa,
ha nincs pántlikája, akkor a sorrend megfordul.
Pofonegyszerű. Bevallom, én előbbi mellett teszem le a voksot.
A lényeg: hamarosan felvirrad egyik legértékesebb történelmi eseményünknek adózó nemzeti évfordulónk, március 15-e.
Itt a lehetőség az újabb kulturális, közösségépítő programokra. Szervezz zászlókészítő, kokárda-alkotó kézműves foglalkozásokat, ’48-as ki mit tud-ot, vigyétek színpadra a szabadságharc legfontosabb momentumait. De nem is kell ezt mondanom, hiszen magyarként és kulturális programszervezőként is tökéletesen tisztában vagy azzal, mekkora jelentősége van kulturális hagyományaink között március 15-ének.
Mindenesetre pikáns adalék, hogy a magyar és az olasz kokárda ugyanúgy néz ki… Kollégáinkkal értekeztünk, megegyeztünk, mi soha nem fogunk ölre menni, mint Swift hősei, sem amiatt ki hogyan használja a színsort a kokárdán, sem más miatt. Marják egymást azok, akiknek nincs jobb dolguk.
Ha pedig nincs még fellépőd vagy kulturális szolgáltatód az ünnepi rendezvényre és szeretnél egy „A valódi és a legendás…” élményt, akkor keress meg! Jó szívvel ajánljuk tematikus szolgáltatásainkat!
A pecsét diadalútja és bukása – kell vagy sem a bélyegző?
Sokrétű a felelősségünk, amikor megszervezünk egy rendezvényt – hogy jön ide…
Nyakunkon a koszorúzás!
Már csak párat alszunk március 15-ig, és ismét ránk virrad hazánk újkori történelmének…
5+1 tipp, hogy be tudd tartani a programmenetet
Milyen okok miatt csúszhat meg a programsor? Hogyan lehet kivédeni a malőröket…
